TTK-s Nyúz XXV/9, 2002. november 13.

Nagy piramis = nagy rejtély

Egyiptomban száznál is több piramis található. Sőt, szerte a világban építettek hasonló dolgokat, például Közép-Amerikában, vagy, amiről kevesebben tudnak, Kínában is rengeteg földből készült piramis áll, de egyik sem fogható a Nagy Piramishoz. Alapjának eredeti hossza 230 méter volt, magassága pedig 146 méter (ma már nyolc méterrel alacsonyabb). Összesen több, mint kétmillió kőből áll, melyek átlagosan két és fél tonnát nyomnak. A legnehezebb gránittömbök között 70 tonnásak is vannak. A kövek nagy része helyben fejtett mészkő, ám a látható felületeken a Nílus túlpartjáról származó turai mészkövet, és a 800 kilométerre levő Asszuánból szállított gránitot használtak. Az oldalhosszak különbsége 20 centiméter, és az alapzat mindössze 2.5 centiméterrel tér el a vízszintestől. Pontosan az égtájak szerint van tájolva, és véletlenül vagy szándékosan, mindössze 2 km-re helyezkedik el a 30. északi földrajzi szélességtől. Mindez a Kr. e. XXV. században, azaz közel 4600 éve épült, amit a szénizotópos kormeghatározás nem teszi kétségessé. Persze köveket nem lehet így vizsgálni, ám köztük habarcsot használtak, és a mész égetésekor a tüzifából apró szemcsék kerültek bele, ezeket elemezték.

A Nagy Piramis (leghátul) és társai

Az építtető uralkodó, Khufu, oly korszakban élt, amikor Egyiptom királyai egyre nagyobb és bonyolultabb szentélyeket, sírokat, piramisokat építtettek maguknak. Az utazási prospektusokból mindenki tudja, hogy Khufu piramisa nem magában áll: két másik piramissal osztozik a gizai fennsíkon, melyet utódai építettek. A szomszédban áll Khafré piramisa (eredetileg 143 méter magas), mellette Menkauréé (65 méter), és mindegyikhez számos templom, sír, és kisebb piramis tartozik (többek között a királynék számára), valamint a Szfinx is része ennek a nekropolisznak.

Hérodotosz görög utazó azt írja, a piramist százezer rabszolga húsz évi megfeszített munkával építette fel. Mai számítások (és kísérletek) szerint, amit még építési vállalatok is ellenőriztek, ez a szám inkább a tízezerhez lehet közelebb. Az egyiptológusok abban is egyetértenek, hogy a munkások nem rabszolgák voltak, hanem javarészt parasztok, akik mintegy a társadalom és a király iránti közös hozzájárulásként végezték a munka nagy részét, és ők is csak a dologtalan évszakban. Persze, nem hibáztathatjuk Hérodotoszt, hiszen ottjártakor a piramisok már kétezer éve álltak, és az építés körülményei rég feledésbe merültek. De már ő is feljegyzi, hogy odabenn Kheopsz (azaz Khufu) fáraó nyugszik. Várhatóan mesés kincsek társaságában, így szokás szerint az ő sírját sem kímélték a fosztogatók.

Az első feljegyzett behatolási kísérletet 820-ban tette Al Mamún kalifa. Rengeteg munkással fogott hozzá a dologhoz. Miután hiába keresték az állítólagos titkos bejáratot, egyszerűen elkezdtek alagutat vájni az épületbe. Hosszú hetek alatt vagy harminc méterre jutottak, és már épp feladták volna, amikor egy hatalmas kő lezuhanását hallották, visszhangozva a folyosókon. Elkezdtek a hang irányába dolgozni, és hamarosan kibukkantak a ma Ereszkedő Folyosó néven ismert részen. A folyosón lefelé haladva a Földalatti Kamrába jutottak, amelyet a piramis alatti kőzetbe vájtak az építők. A kamra üres, és nyilvánvalóan befejezetlen volt, az aljzatból ki nem vájt kőtömbök álltak benne, egyik végéből egy vak folyosó indult, közepén egy tíz méter mély akna, amit kőtörmelék töltött ki. A folyosón visszafelé haladva megtalálták a valódi kijáratot is, bár a turisták máig a kalifa által vájt kényelmesebb járatot használják. A hang amit hallottak, a mennyezetről levált álcázó kőtömbtől származott, amely mögött egy hatalmas gránittömb zárta el az utat. A tömböt megkerülték a mészkőfalba vágott úttal, és egy másik járatba, az Emelkedő Folyosóba értek. Itt hamarosan újabb blokk zárta el útjukat. Miután elvésték az első követ, a mögötte levő csúszott a helyére, majd azután még egy, és így tovább. A kalifa emberei végül 40 méternyi kőtől tisztították meg a folyosót. Továbbhaladva az alagút a 8 méter magas Nagy Galériában folyatódott. A galéria aljából egy vízszintes folyosó a (tévesen) Királynő Kamrájának nevezett helységbe érkezett. Az egyenetlen padlójú szobában semmit sem találtak, csak egy üres falmélyedést, amelyben valaha szobor állhatott. A galéria felső végéből az Előkamra nyílt, amely egy 6x12 méteres, 6 méter magas terembe, a Királyi Kamrába vezetett. Közepén egy hatalmas vörös gránit szarkofág állt, fedél nélkül. Máskülönben a helység teljesen üres volt.

A piramis járatai. A: Bejárat B: Ereszkedő folyosó C: Emelkedő folyosó D: Nagy Galéria E: Előkamra F: Királyi Kamra G: "Teherelosztó kamrák" H, I:"Szellőzőaknák" J: "Királynő Kamrája" K: "Kút-akna" L: Földalatti Kamra

Csalódottságukban a következő években a finom külső borítóköveket leszedték (ezek már csak Khafré piramisának csúcsán láthatóak) építkezésekre használták, sőt, később megpróbálták lebontani az egész piramist. Hogy hová lett a múmia és a kincsek, senki sem tudja. Pedig az Előkamrát három, függőleges vájatban mozgó, több tonnás kő zárta el, még most is láthatóak a falban a kötelek számára kialakított hornyok, amelyekkel helyükre eresztették őket. Akik ezt végezték, nem kellett, hogy a piramisban ragadjanak. A XVII. században egy angol matematikus felfedezett egy törmeléktől eltömített, szűk, majdnem függőleges járatot, amely a galériát kötötte össze az Ereszkedő Folyosóval. Az járatok lezárása után itt préselhette át magát néhány munkás - és talán a tolvajok is itt jutottak be? Kérdés persze, hogy ki tudták-e csempészni a kincseket, szobrokat, a szarkofág fedelét ezen a kis járaton? És hogy kaptak levegőt?

Az 1800-as években lendületet kapott a kutatás. Egy lelkes amatőr, az angol Vyse ezredes dinamittal képzelte el a folytatást. Módszere durva, de eredményes volt: ő fedezte fel a Királyi Kamra fölötti hatalmas teherelosztó kamrákat. Az egész piramisban egyedül itt találtak feliratokat, amelyeket a munkások hagytak a köveken, a logisztikát megkönnyítendő. Még érdekesebb azonban az az elem, amely minden korábbi és későbbi piramisból hiányzik, az úgynevezett "szellőzőjáratok". Ismert volt, hogy a Királyi Kamra északi és déli falából egy-egy 20x20 centiméteres járat indul, nagyjából 45 fokban felfelé. 1872-ben Waynman Dixon megbontva a Királynő Kamrájának falát, hasonló, eddig befalazott járatra lelt. Az egyikben egy fadarabot, egy bronz kampót, és egy gránitból készült golyóbist talált. Waynman csuklókkal egymáshoz csatolt vasrudakat tolt fel a járatba, naplója szerint hatalmas felfedezést remélve, ám a rudak beszorultak, és azóta is ott vannak.

A déli akna vége

A járatok feltárására 1992-ig kellett várni, amikor Rudolf Gantenbrink saját építésű, kamerával ellátott robotjával, az Upuauttal végigjárta azokat. Megtalálta a Királyi Kamra "szellőzőjáratainak" kijáratát a piramis felszínén, és megtisztította az azokat eltömítő sok kiló homoktól és törmeléktől, amit a szél, az erózió, és a behatolni igyekvő tolvajok hordtak be. Szerződésének megfelelően a kutatási engedélyért cserébe ventillátorokat szerelt a járatok végére, aminek köszönhetően a turisták lehellete kevésbé károsítja a falakat. Következő évben továbfejlesztett robottal indult el a Királyné Kamrájába. A járat azonban erősen változó szélességű, magasságú, itt-ott kidolgozatlan vagy elmozdult kövekben akadt meg a robot, amit újra és újra át kellett tervezni. Az északi járatban megtalálta Waynman vasrúdjait, ám a járat a Nagy Galériát elkerülendő olyan erősen vált irányt, hogy a robot nem bírt tovább haladni. A folyosón távolabb mindenesetre kivehető valamilyen tárgy, talán a kampó tartozéka, és egy törött fa pálca. A déli járat végére viszont - hetek munkája árán - sikerült eljutni. Azonban ez nem a piramis felszíne, hanem egy különös "ajtó", vagyis egy kőblokk, amelyből két fogantyúszerű rézdarab áll ki. Pontosabban, lehet, hogy a fogantyú a túloldalon van, és mi az eldolgozott végét látjuk? Mindenesetre több, mint száz éve ez volt az első felfedezés a Nagy Piramisban.

Az átfúrt lezárólap...

Mindez egészen szeptember 17-ig volt így, amikor egy másik csoport újabb robotot küldött a piramisba. Sikerült végigmenniük az északi járaton, amelynek végében egy ugyanolyan "ajtót" találtak. Sőt, nagy várakozások közt, egy élő tévé-show keretében átfúrták az egyik ajtót, és a kamerát bejuttatták mögé. Hogy mit találtak? Semmit. Vagyis némi távolságra egy következő követ, immár réz bigyusz nélkül. Sajnos azóta semmilyen adat nem került nyilvánosságra, talán exkluzív szerződést kötöttek a National Geographic-kal.

...és ami mögötte van.

De töprengeni így is van min, mert egyre nagyobb rejtély, hogy mire szolgál ez a négy akna, amely rendkívül bonyolulttá tette az egész építkezést. Szellőzőjáratok? De miért voltak lezárva az alsó aknák, mindkét végükön? És nem féltek, hogy madarak, bogarak másznak be rajtuk a fáraó sírjába? Csillagvizsgálók? A számos pontban irányt változtató járatokba még halvány fény sem szűrődik be. A legelfogadottabb nézet, hogy a fáraó lelke ezen át távozott az égbe. De hogy miért csak ebben a piramisban van, és miért vannak lezárva, az egyelőre rejtély. Mint ahogy az is, van-e valami a következő kő mögött, vagy valahol máshol vár ránk egy még feltáratlan kamra?

Koronczay Dávid