TTK-s Nyúz XXV/7, 2002. október 30.

Keleti kertészet

Kérlek, csukd be a szemed! Várj, még ne! Előbb elmondom: miután becsuktad, próbáld meg felsorolni az ókori világ hét csodáját! Megvan? Pont hét? Hasonlítsd össze ezzel az időrendi listával: az egyiptomi Nagy Piramis, a babiloni függőkertek, az olümpiai Zeusz-szobor, az epheszoszi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi Mauzóleum, a rhódoszi kolosszus, az alexandriai világítótorony. Talán szívesen olvasnál erről a hét épületről, amelyeket számos görög író szedett listába. Több változat is közkézen forgott, az utolsó helyen hol Kürosz perzsa király palotája, hol Babilon város falai szerepeltek, végül a VI. század körül került fel az alexandriai világítótorony.

Irakban, Bagdadtól 50 mérföldre délre fekszik az ország másfél évezreden át domináns városa: Babilon. Babilon történelmét a Kr. e. 20. század elejétől számítják, amikor a sumer városok hatalma megdőlt, és helyüket fokozatosan elfoglalta egy sémi eredetű nép, az akkádok. A sumer kultúra azonban nem tűnt el, irodalmukat, vallásukat átvették és folytatták, nyelvüket évszázadokig használták liturgikus és tudományos szövegekben. A Kr. e. 18. századra, Hammurabi uralkodása alatt, a központi fekvésű Babilon ("az istenek kapuja" akkádul) városállama kiemelkedett a többi közül, és hatalmát kiterjesztette Mezopotámia, azaz a Tigris és az Eufrátesz folyók közének déli részére. Létrejött a Babiloni Birodalom.

A következő évszázadok-ezredek az északra fekvő Asszíriával, a keleti szomszéd Elámmal, a nomád arameusokkal, a Hettita Birodalommal való hol békés együttéléssel, hol harcokkal és hódításokkal teltek. Végül évszázadokra az Asszír Birodalom részévé váltak. És amikor már mindenki azt hitte, hogy vége, akkor jött csak az igazi.

Kr. e. 620 körül újra kivívták függetlenségüket, és létrejött az Újbabilóniai Birodalom, amely erősebb volt, mint valaha. II. Nebukadnezár (Nabu-kudurri-uszur) elfoglalta egész Mezopotámiát, Júdeát és Egyiptomot. A hatalmas gazdagságból jutott mindenre, Nebukadnezár a teljes várost újjáépíttette, az utcaköveken, templomokon, falakon, kapukon, palotákon mindenütt az ő neve szerepel. Csupán 80 év múlva Kürosz perzsa király elfoglalta Babilont, és megszűnt a birodalom, majd fokozatosan eljelentéktelenedett a város.

Mégis, a száz évvel ezután odalátogató Hérodotosz görög történetíró még mindig így szól róla: "Méretein kívül pompájával is túltesz az ismert világ minden városán." A külső falak tíz mérföld hosszan nyúlnak el, és olyan vastagok, hogy "akár egy négylovas kocsi is meg tud fordulni rajtuk". A város közepén állt a Bábel tornyaként ismert lépcsős piramis, a város istenének, Marduknak a szentélye, az Etemenanki. Különös azonban, hogy éppen arról az építményről nem szól Hérodotosz, amelyről aztán a későbbi görög tudósok, például Sztrabón annyit áradoztak: a babiloni függőkertekről.

A legenda szerint a kertet Nebukadnezár feleségének, a médiai király lányának építtette, akinek a sík és sivatagos tájon nagyon hiányoztak hazájának erdői és hegyei. A király pedig építtetett neki egy "mesterséges hegyet". A fordítási hibából elterjedt kifejezéssel ellentétben a kertek nem "függtek" a szó szoros értelmében, hanem a város fölé magasodtak, ugyanis egy nagy lépcsős piramist alakítottak ki, aminek üreges teraszait bitumennel szigetelték, földdel töltötték fel, és abba számtalan fajta növényt, virágokat, gyümölcsfákat ültettek. A száraz és forró vidéken azonban a kerteket folyamatosan öntözni kellett, ezért a teraszokat sok apró öntözőcsatorna és patakocska járta át, a vizet pedig az Eufrátesz folyóból vezették ide, és emelőgéppel, láncra erősített vödrökkel juttatták fel a csúcson levő medencébe - írja Sztrabón.

De nemcsak a víz feljuttatását kellett megtervezni. Mivel a síkságon kő nem állt rendelkezésre, a városban mindent téglából építettek. Az agyagtéglák azonban hamar tönkrementek, ha nedvesség érte őket, ami a teljesen száraz éghajlaton nem volt gond, ám a függőkertet folyamatosan öntözték. Ezért elvezetőcsatornákat is kellett építeni, és azokat folyamatosan tisztítani, a teraszokat pedig az egyes épületeiknél habarcsként használt aszfalttal szigetelték. Más görög írók szerint hatalmas kőlapokat és ólomlemezeket használtak.

Az utólag született leírások alapján a kert száz méter széles, száz méter hosszú, és harminc méter magas lehetett. De ha túloznak is, az bizonyos, hogy fantasztikus lehetett a tájból kiemelkedő fűtől és fáktól zöldellő hegy látványa. Ha létezett egyáltalán. Végül is Hérodotosz egy szóval sem említi.

Többek között erre szeretett volna fényt deríteni egy német régész, Robert Koldewey, aki kijárta a Német Orientális Társaságnál, hogy kezdjenek ásatást, aminek vezetőjévé ki is nevezték 1899-ben. A kísérletből óriási siker lett: már az első lapátok után téglák fordultak ki a földből. A város legendás méretei valóságosak voltak, hamarosan olyan mennyiségű romot találtak, amit aztán évtizedekig tartott feltárni. Kiásták a város falait, rajtuk több száz méternyi relieffel. A híres Istár-kaput például úgy ahogy van, elszállították Berlinbe, ahol megtekinthetők a kék alapon sárga oroszlánokat ábrázoló híres falai.

A valaha az Eufrátesz két partján fekvő, minden oldalról vastag falakkal körülvett városnak nyolc kapuja van. A Marduk istennek szentelt, várost átszelő széles, kövezett felvonulási út mentén is erődítmények sorakoznak, melyekből nyílzáport zúdíthattak a befelé igyekvő ellenséges seregek nyakába. A központban helyezkedik el az Eszagila, a kultikus negyed templomokkal és az Etemenankival. Az egyik palota feltárásánál Koldewey hatalmas kőboltozatos termekre bukkant. Mivel a leírások szerint csak két helyen használtak követ az egész városban, és egy másikat már korábban feltárt, ezért valószínűnek tűnt, hogy a függőkertek alapjait találták meg. Az ásatásokat folytatva számos, a görög leírásokkal egyező részletet találtak, például vízvezetékek nyomait. A teljes alapzat, amit a régész kiásott, harmincszor ötven méteres volt, kisebb, mint az ókori írók szerint, de így is elég impozáns. Bár Koldewey meg volt róla győződve, hogy a kertek helyét találta meg, számos mai régész nem tartja elég meggyőzőnek a mellette szóló érveket.

Mindenesetre ha a függőkerteket nem is, a paloták egy részét már helyreállíttatta az ország jelenlegi, amúgy a régieknél nem kevésbé harcias uralkodója. Reméljük, sem ő, sem ellenségei kezétől nem vész kárba az ókori történelemnek ez a kis darabja, ennek a népnek a kultúrája, amely oly nagy hatással volt a görög és zsidó történelemre, s rajtuk keresztül ránk is.

Koronczay "Fű" Dávid
fu@hali.elte.hu