TTK-s Nyúz XXIII/13, 2001. december 12.

Egér(?) a Marson

Már az ókorban is felmerült egyesek fejében a lehetőség, hogy a környező égitesteket esetleg a földihez hasonló lények népesítik be. Máig fennmaradt Szamoszatai Lukiánosz Egy igaz történet című műve, melynek hősei hosszabb időt töltenek a Holdon.

A modern korban az érdeklődés inkább a Mars felé fordult. Egyre bővülő ismereteink szerint ugyanis leginkább ez a bolygó hasonlít a Földre: felszíne a földi szárazföldeknek megfelelő méretű, a nappali hőmérséklet elérheti a 0 °C-t, a nappalok hossza és a forgástengely dőlésszöge közel azonos a Földével.

Christiaan Huygens 1659-ben elkészítette az első, meglehetősen vázlatos, csupán néhány foltot és vonalat tartalmazó mars-térképet. Mindenesetre sikerült kimérnie a közel 24 órás forgásperiódust. A 19. században aztán a modernebb eszközökkel vizsgálódó Giovanni Schiaparelli bonyolult csatornahálózatot vélt látnia bolygó felszínén, amiket Percival Lowell, amerikai csillagász, mesterséges csatornákként interpretált. A halvány bizonyítékok, és a többi csillagász kétségei ellenére elterjedt az elképzelés, hogy egy öntözőcsatornákat építő sivatagi civilizáció népesíti be a bolygót. H.G. Wells tollából előbújtak az első valóban idegenformájú földönkívüliek, a csápos és agresszív marslakók. Mindezek felkeltették az emberek érdeklődését a Mars iránt.

A 60-as évektől kezdve a bolygót megközelítő űrszondák képei alapján biztosan állíthatjuk, hogy a csatornák nem léteznek, az egyetlen hasonló struktúra a 100 km széles, 5000 km hosszan elnyúló Vallis Marineris nevű kanyon. Viszont a korai fényképeken különös köveket is felfedeztek, némelyek piramisokra emlékeztettek, az egyik pedig egy emberi arcra. A ma elérhető nagyfelbontású képek azt bizonyítják, hogy ezek többsége puszta optikai csalódás volt. Sőt, ennél lehangolóbbak voltak az eredmények. Az életet védő ózonréteg hiánya, a légkörben alig jelenlevő oxigén, és a kis nyomás és hőmérséklet, amely kizárja a folyékony víz jelenlétét, arra utal, hogy aligha maradhat fenn a földihez hasonló élet.

Ez azonban nem zárja ki az élet minden lehetőségét, különösen mivel a mikroszkopikus élet ezen feltételek nélkül is elképzelhető. Ezért az amerikai és szovjet marsszondák fel voltak készítve a talajminták analízisére. A Viking szondák indítása előtt Carl Sagan és csoportja kísérleteket végeztek, melyekkel szimulálták a marsi körülményeket. A "mars-lombikokból" szinte teljesen eltávolították a vizet, és főleg széndioxidból és némi nitrogénből álló légkört csináltak bennük. Reprodukálták a marsi hőmérsékleti ciklusokat, és UV-lámpákkal szimulálták a tompítatlan napfényt. Az ilyen lombikokba juttatott mikroorganizmusok nagy része elpusztult, néhány azonban alkalmazkodott a hideghez, és a kövek alatt, az ultraibolya sugaraktól védett helyen, illetve a homokszemeken összegyűlő vízcseppekben képes volt fennmaradni. Ez újra felkeltette a reményeket: ha a földi mikroorganizmusok képesek fennmaradni marsi körülmények között, miért ne lehetnének hasonló marsi organizmusok, amiknek ráadásul évmilliárdok alatt lehetőségük volt alkalmazkodni a körülményekhez.

Nos, a szovjet kísérletek befuccsoltak, a Viking 1 és 2 viszont leszállt a felszínen, és más mérések mellett három, az életet kimutatni próbáló kísérletet végzett el. Bár igyekezték elkerülni, hogy túlságosan beszűkült módon, csak a földihez hasonló életformákkal számoljanak, a másfajta metabolizmusú mikrobák utáni kutatás megoldhatatlanul nehéz lett volna. A szondák autotróf, fotoszintetizáló élőlényekre koncentráló kísérlete a talajmintába beépülő széndioxidot és monoxidot figyelte. Ehhez a mintát ellátta ezekkel a molekulákkal, melyek radioaktív ¹⁴C izotópot tartalmaztak, így könnyen nyomon tudta követni azokat. Egy másik kísérlet az autotróf organizmusokat kereste, melyek a számukra szükséges szerves anyagokat a környezetből szerzik be. Ebben az esetben a minta - szintén ¹⁴C izotópot tartalmazó - szerves vegyületekből álló "levest" kapott, és figyelték, történt-e a felhasználásra utaló gázkibocsátás. Az eredmények ellentmondásosak, és értelmezésük máig sem egyértelmű. Hét különböző esetben kaptak pozitív eredményt, azaz a gázok felszabadulását vagy beépülését mutatták ki, a Földről ismert metabolikus folyamatokhoz hasonlóan. Bár a kísérleteket sokszor elvégezték a Földön, azt nem tudhatjuk, hogy a nem tesztelt, eltérő marsi talajviszonyok között minek kell történnie. Lehetnek ugyanis a talajban olyan szerves anyagok, melyek éppen ilyen effektusokat eredményeznek. Sőt, az 1971-es homokvihar során éppen olyan molekulákat mutattak ki a bolygó légkörében, amelyek későbbi laboratóriumi mérések szerint felelősek lehetnek a Vikingek eredményeiért.

Néhányan azonban még ma is vizsgálják az adatokat. John Miller szerint kimutatható, hogy a 9 hétig tartó kísérlet alatt a ¹⁴C felszabadulás a marsi nappal pontosan megegyező hosszúságú ciklusokban történt. A Mars Global Surveyor által elérhetővé vált képek tanulmányozása közben számos különös képződményt találtak a felszínen -Arthur C. Clarke szerint "ha léteznek marslakók, azok alighanem egy csapat tébolyodott tájépítész". Ezek közül néhány szintén ciklikusan, az évszakokkal együtt váltakozik. Például az a fekete foltrendszer, amely nagy földrajzi szélességen fekvő homokdűnéken kezd tavaszonként hízni. Magyar kutatók szerint valamilyen, a jég belsejében képződő vízcseppekben élő "zuzmókról" lehet szó. Legálabbis szerintük minden más magyarazát kizárható - míg a szkeptikusok szerint nem.

A Marsról származó meteoritok szintén fontos információkkal szolgálhatnak az exobiológusok számára. Az Antarktiszon, steril környezetben talált meteoritok ezért éppen olyan gondos intézkedések közepette kerülnek tárolásra, mint annak idején az Apollo expedíciók által hazahozott holdkőzetek. 1996-ban felröppent a hír, hogy egy tíz évvel korábban talált, a vörös bolygóról származó meteoritban élet nyomaira bukkantak. Az érvelők szerint a megkövült kristályok valószínűleg baktériumok nyomai. A kétségeket eloszlatandó, kimutatták, hogy a kristályok ilyen lánca és szemcséi igen hasonlóak egy földi baktérium melléktermékeihez.

Valódi bizonyítékot azonban csak a helyszínen gyűjtött minták szolgáltathatnak, amire még éveket kell várnunk.

Koronczay Dávid
fu@hali.elte.hu