Merkúri Krónikák
A Föld legközelebbi szomszédairól alighanem mindenki tud egy két dolgot, ezért most inkább egy másik, karnyújtásnyinál alig messzebbnek tűnő égitestről írok, amely nem érdemli meg, hogy elhanyagoljuk. Ez Naprendszerünk legbelső bolygója, amelyet néha hajnalban vagy szürkületkor a láthatár közelében szabad szemmel is megfigyelhetünk. Ez a Merkúr - a római mitológiában a kereskedelem istene, akit a görög Hermésszel, az utasok kísérőjével azonosítanak. Modern kori, főleg űrszondás kutatásáról nem fogok túl hosszan írni, ugyanis eddig csak egyetlen szerkezet látogatta meg.
A korábban a Mars és a Vénusz felé indított Marinerek sorozatának utolsó tagja, a Mariner-10 1973 novemberében indult útjára a Naphoz legközelebbi bolygó felé. Februárban 4200 km-re haladt el a Vénusz mellett; ez volt az első alkalom, hogy egy másik bolygó vonzását kihasználva juttattak célba egy űrhajót. Közben kamerái a Kohoutek üstököst vizsgálták, és persze az útba eső Vénuszon is végzett méréseket. Végül márciusban, megérkezve a Naptól átlagosan 57 millió kilométerre keringő bolygóhoz, 700 km magasságban haladt el a Merkúr felett, majd a Nap körüli pályán maradva hat és tizenkét hónap múlva egy-egy újabb látogatást tett a bolygónál, utolsó alkalommal 320 kilométer magasból nézelődve. Fényképei alapján a felszín 50 százalékáról készítettek térképet. A Holdnál mintegy 40 százalékkal nagyobb átmérőjű (4878 km) égitestről készült képek kísértetiesen emlékeztetnek Földünk kísérőjének felszínére. A kráterekkel sűrűn borított tájat (a kráterek egyébként művészek neveit kapták, itt terül el például Bartók Béla és Jókai Mór is) néhány hegy és völgy, illetve szokatlanabb alakzatként akár kilométer magas sáncok vagy vetődések teszik színesebbé. Miket tudtunk meg még? A Merkúr sok szélsőséges tulajdonsággal bír. Ugyan nagyon kicsiny, a bolygók közül csak a Plútó kisebb nála, és némely hold is lekörözi, ám sűrűsége az összes bolygó közül a legnagyobb. A kőzetbolygók közül a Földön kívül csak a Merkúrnak van globális mágneses mezője, mely a földinek egy százada. A hőmérséklet a felszínen nappal akár +430 °C-ig is emelkedhet, éjszaka viszont -170 °C-ra hűl, mivel alig védi atmoszféra. A felszíni légnyomás 1015 bar körüli, a leheletvékony légkör egzotikus összetételű, fő alkotórészei (sorrendben): O2, Na, H2, He, K. Már a 60-as években megmérték, hogy a tengelyforgási idő 58,6 nap, ami a 87,9 napos Nap körüli keringésidejének pontosan kétharmada, ennek oka a testében fellépő erős dagálysúrlódás. Így egy merkúri nap 176 földi napig tart, a nagy hőmérsékletingadozásnak ez a másik oka. Ennél is érdekesebb jelenség, hogy a nagyon elnyúlt ellipszis pályán történő mozgás közben a Naphoz legközelebb haladva pályamenti sebessége olyan nagy, hogy az ebből adódó szögsebesség felülmúlja a tengelyforgásét. Ezért ekkor a Naprendszerben egyedülálló jelenségként néhány napon át a Nap a szokásossal ellentétes irányban halad át az égen, majd ismét megfordulva folytatja útját.
Az extrém hőmérséklet ellenére a sarkok közelében jégsapkák nyomait sejtik a tudósok. A magyarázat az lehet, hogy a bolygó forgástengelye pontosan merőleges a pályasíkra, ezért a pólusok közelében vannak a forró napsugaraktól védett, mindig árnyékos részek, ahol talán a becsapódott meteoritokból felszabadult vízjég fagyott ki. Alighanem ez a tény is izgatta fantáziájukat, amikor elhatározták hogy 2004-ben, harminc év szünet után újra expedíciót indítanak a legkevésbé felderített belső bolygóra. A Messenger nevű jármű üzemanyagtakarékos módon 2-2 alkalommal elhalad majd a Vénusz, és a Merkúr mellett, míg végül 2009 szeptemberében orbitális pályára áll. Az út azért tart ilyen sokáig, mert kis relatív sebességgel kell megközelítenie a bolygót, ha pályára akar állni körülötte.
Ezután egy évig gyűjti majd az adatokat. Kutatásai elsősorban a sarki sapkákat, a légkört, a kéreg összetételét, a bolygó geológiai fejlődéstörténetét, a magnetoszférát derítik majd fel, illetve megpróbálják kimérni, létezik e folyékony mag. Ezek az eredmények ahhoz is hozzá fognak járulni, hogy pontosabb képet kapjunk a Naprendszer és a bolygók keletkezéséről.
Az Európai Űrügynökség (Japánnal együttműködve) 2009-ben a BepiColombo misszió keretében több űrszondát is szeretne indítani a Merkúrra, köztük egy leszállóegységet is. A lassú manőverezésre többek között egy érdekes szerkezet, egy ionhajtómű is szolgál majd, amelyet napenergia működtet, az üzemanyaga pedig 230 kg xenongáz.
Koronczay Dávid