HVG XX/49, 1998. december 12.

Drogmámor, alkoholmámor

Ez tiltva, az tűrve

Sokan nem - vagy tán nagyon is - értik, miért nem érinti a büntető jogszabályok tervezett év végi szigorítása a hazai népesség közel egy tizedét, mintegy egymillió magyar állampolgárt közvetlenül is fenyegető mértéktelen alkoholizálást. Mert hát az európai kultúrába szervesen beépült szesz is egyértelműen drog - állítják a szakemberek. Hatásmechanizmusát, károkozó képességét, valamint függőségkeltő tulajdonságait tekintve mindenképp, s e tekintetben állítólag felveszi a versenyt akár a listavezető heroinnal is.

Az európai ember az élet mindennapi kellékének tekinti az alkoholt, fogyasztásának célja - bevallva-bevallatlanul - a tudatállapot megváltoztatása. Legalábbis ezt állítják a kulturális antropológiában is járatos, pszichofarmakológus szakemberek.

"Az alkohol, más néven etil-alkohol vagy etanol, egyike azoknak a széles körben használt szereknek, amelyet gyakran és nagymértékben alkalmaznak a hangulat és a magatartás befolyásolására" - írja ennek kapcsán a magyar szerkutató Fodor Miklós. Az alkoholizmus biokémiája és farmakológiája című alaptanulmányának bevezetőjében. A szesz ugyanis - más, ám a 20. század második felétől nemzetközileg tiltott, úgynevezett pszichoaktív szerekhez hasonlóan - a központi idegrendszert támadja meg. "A legújabb kutatások szerint az etanol feloldódva az agysejtek falában, befolyásolja az agysejtek közötti információáramlást, megváltoztatja azok fizikai paramétereit, sőt nagyobb dózis esetén, kvázi idegméregként, közvetlenül mérgezi az agy sejtállományát" - alapozza a megismerés első körét Sineger Eleonóra, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke. Az ivás során egyebek között ezen "feloldódás" okán változik meg mondjuk a már szalonspicces italozó szokásos, normál észlelése is. Ezért látja a környező világot "rózsaszínűbbnek", s ezért oldódnak a gátlásai is. "Ilyenkor az alkohol még csak stimulálja az agy jutalomközpontját, emelve a kellemes közérzetért felelős szerotoninszintet, s felszabadít számos, különböző, úgynevezett boldogsághormonként számon tartott vegyületet is" - vázolja az alkoholmámor mibenlétét Sineger doktornő. Ezt a szintet az emberi szervezet által - a testsúlytól, általános testi-lelki állapottól és az egyéni tűrőképességtől függően - károsodás nélkül lebontható napi 40-60 gramm etil-alkohol, vagyis 4-5 deci bor, nagyjából 1 liter sör, illetve hozzávetőlegesen 1 deci tömény hozhatja létre (persze nem és, hanem vagy-vagy).

A legújabb farmakológiai kutatások alapján mégsem az alkohol a legkevesebb kockázattal járó drog, hanem a kenderszármazék marihuána és hasis. Az ok a hatásmechanizmus különbségében rejlik. A kenderszármazékok legfőbb hatóanyagaként számon tartott delta-9-tetrahidro-cannabinolnak - azaz THC-nak - ugyanis a hatás eléréséhez nem kell "rombolnia", sejtfalat oldania. Ezt korábbi kutatások után - egyebek között az Amerikában élő magyar farmakológus, Kunos György idén ősszel publikált eredményei alapján - azzal magyarázzák, hogy ennek az illegális drognak van egy természetes biokémiai felvevőhelye az emberi agyban. Tudniillik az ember belső elválasztású szervei is termelnek a marihuána hatóanyagához rendkívül hasonló vegyületeket, amelyek - mint az kiderült - egyebek mellett szerepet játszanak a vérnyomásszabályozásban, de még a jógameditációk során fellépő, úgynevezett kitágult tudatállapot megteremtésében is.

A legális alkohol és az illegális kenderszármazékok viszonylag alacsonyabb dózissal elért mámorára az eltérő hatásmechanizmus ellenére egyaránt jellemző az oldottság, a felfokozott kommunikációs hajlam. Az alkoholtól spicces egyének, illetve a fűtől, hasistól "betépett" emberek szája folyamatosan fülig ér, többnyire hangos nevetések közepette szinte bárkivel kedélyesen kvaterkáznak. Ezzel azonban körülbelül véget is ér a hasonlóság. A kenderfogyasztót ugyanis kis dózis, mondjuk egyetlen cigaretta hatására két-három órán át lekötik a szabad képzettársítások, a csak lassan lanyhuló boldogságérzet vagy a felfokozott testtudat miatt a szexuális élmények intenzív átélése. Ha "rászív", akkor fokozódhat ugyan a fenti érzések erőssége, ám a vérnyomásesés következtében a mámor helyébe gyakran ellenállhatatlan álmosság lép. E drogfajtánál fiziológiailag ez utóbbi jelenti a maximális "mérgezést". Halálos dózist, kialakuló fizikai függőséget ugyanis kenderszármazékok esetében a kutatóknak eddig nem sikerült megállapítaniuk. Nem úgy az alkoholnál és a vele sokkal inkább összehasonlítható ópiátoknál. Mert míg a kenderszármazékok tudatbefolyásoló és -megváltoztató tulajdonságai rossz lelkiállapot esetén lelki szorongásokhoz, paranoiás rohamokhoz vezethetnek, és pszichés károkat okozhatnak, addig az etil-alkohol - akár az említett ártalmatlan mennyiségben való - fogyasztása már biológiai károsodást is okozhat.

"Az agy frontális lebenyének működése ilyenkor nem kielégítő, zavar áll be a beszéd- és a mozgáskoordinációs központ funkcióiban is, az ilyen ember már hangoskodik, handabandázik, mozgása széteső vagy eltúlzott" - sorolja az elsődleges tüneteket Holzberger Mária, az Országos Alkohológiai Intézet igazgatóhelyettes főorvosa. Fokozódó "ráivás" esetén pedig az agy fali és a halántéklebenyének "blokkolása" elvezet az aluszékonysággal jellemezhető hipnotikus részegség állapotáig, majd - a köztiagy, a nyakszirtlebeny és a kisagy érintettsége révén - jön a narkotikus állapot, mely ébreszthetetlen alváshoz, eszméletvesztéshez, akár kómához is vezethet. Ezt az európai alkoholfogyasztási "kultúrában" társadalmilag elítélt, ámde széles körben gyakorolt és legalábbis tűrt szintet követi a legvégső stádium, ami akár a nyúltvelőben lévő légzésközpont bénulásával, azaz fulladásos halállal is járhat.

Az alkohollal ellentétben a klasszikus drogok, mint már említettük, inkább specifikusan hatnak. A pszichostimulánsok családjába tartozó koka növény leveléből kinyert kokain "a központi idegrendszer gyönyörközpontjának izgatásával serkenti az emberi gyönyörszabályozásért felelős vegyületek, a noradrenalin és dopamin nevű hírvivő (transzmitter) anyagok termelődését, felszabadulását" - írja Gerevich József drogszakorvos a Szenvedélybetegségek című szakfolyóiratban. A semmi másra nem hasonlító kokaineufória, ami még véletlenül sem bódulat vagy kábulat, csúcsra járatja az embert - állítják a farmakológusok. A kokain hatása alatt a fogyasztó úgy érzi, mindenre képes, bármit megtehet, minden sikerülni fog. Ebben kicsit hasonlít az alkoholtól lerészegedett emberre, aki ebben az állapotában "oroszlán", rettentően bátor, csakhogy vele ellentétben a kokainista első pillantásra józannak látszik: nem dülöngél, nem bizonytalan, tekintete nem fátyolos, beszéde is érthető. A gyönyörközpont ingerlése miatt ráadásul a kokainfogyasztó libidója is emelkedik - nem véletlen, hogy a kokalevél méregdrága kivonata számít a rock- és popsztárok, filmcsillagok s egyáltalán az al- és felvilági elit drogjának. Csakhogy a kokain tartós, huzamosabb ideig történő használata révén - mondják a szakemberek - a gyönyörközpont "kiég", s egy idő után már kizárólag a szerrel érhető el bármiféle, korábban amúgy természetes módon létrejövő eufórikus érzés. A tekintetben pedig nagyon hasonlít az alkoholhoz - így az addiktológusok -, hogy az agyból kiszorítja az olyan alapvető késztetéseket mint az éhségérzet, a szexuális vágy vagy az anyai érzés, s csupán a kokain (illetve a szesz) megszerzésére és fogyasztására szűkíti le az egyén mozgásterét. Az eredményt tekintve a központi idegrendszert stimulálja a diszkódrogként ismeretes, felpörgető hatása miatt az argóban speednek (gyorsítónak) nevezett metaamfetamin is. Ám elsősorban nem a gyönyörközpontot, hanem az agy vészhelyzetekben mozgósított "adrenalin-háztartását" bolygatja meg. A speed hosszú távú használata során azonban a kokainhoz hasonlóan ez is "kisüti" az ingerületfelvevő agysejtek végződéseit - s az eredmény is nagyon hasonló.

Persze ha a szavak pontos jelentésén lovagolunk - hangoztatja Gerevich József -, aligha mondhatjuk a felsorolt legális és illegális szerek mindegyikéről, hogy "kábító" szer. Ez ugyanis az illegális drogok közül kizárólag a mákszármazék ópiátokról állítható. Az e csoportba sorolható ópium, morfin és heroin egyik jellegzetessége, hogy az agyban - akárcsak a kenderszármazékoknak - van saját, eredendően meglévő felvevőhelyük, receptorral. A legtöbb ilyen "igazi" kábulatot megélt heroinfogyasztó az orgazmusszerű eufórián túl arról számol be, hogy a valóság zavarossá válik vagy megszűnik létezni. Az alvás nélküli álom, a "testből való kilépés" élménye során a szerhasználó látszólag bambul, alig mozdul vagy éppen alszik. A szakemberek és a kábítószeresek egyébként az ópiátokat inkább az alkoholhoz mondják hasonlatosnak. Például mert rendkívül gyorsan kialakulhat irányukban az úgynevezett tolerancia. Ez a drogok közül az alkoholra, egyes barbiturát néven ismert legális nyugtatókra és fokozottan az ópiátokra jellemző, amikor a rendszeres használó ugyanannyi szer elfogyasztásával az idő előrehaladtával egyre kevésbé éri el a kívánt hatást, vagyis egyre többet kell fogyasztania ahhoz, hogy "jól érezze magát". A sok évszázados alkoholkultúrán nevelkedett nációk számára aligha ismeretlen a "tünet": egy valamirevaló alkoholista kétszer-háromszor annyi italt képes látható következmények nélkül elfogyasztani, mint egy kezdő, míg egy heroinista a kezdőnek akár halálos kalandot jelenthető adag tízszeresét is. Ennek, az újból és újból ugyanazt kereső attitűdnek s a bevitt alkohol/heroin mennyiségnek köszönhetően a szervezet állandó alkoholos/heroinos környezetben él, hozzászokik a közeghez, s hogy működni tudjon, időről időre utántöltésre van szüksége. Ha ezt nem kapja meg, jönnek az ópiátfogyasztókra és alkoholistákra egyaránt jellemző elvonási tünetek: először csak izzadással, remegéssel együtt járó kínzó nyugtalanság, szorongás és a megszokott drog iránti csillapíthatatlan vágyakozás. Ám Varga Gábor addiktológus szakorvos szerint míg a heroinista egy-másfél hetes - olykor epilepsziás rohamokkal tarkított - szenvedés után tisztává válhat, addig az idült alkoholistánál a következő fázis a delirium tremens néven ismert állapot. Az első "száraz" hét után ilyenkor hallucinációk jelentkeznek, s olyan téveszmék, amelyek szinte kizárólag fenyegető tartalmúak. Ilyenkor a beteg maga ellen is fordulhat, s gyakori a közveszélyesség is.

Hasonló tüneteket produkálhat a mára kissé háttérbe szorult, virágkorát a hatvanas-hetvenes évek hippikultuszának idején élő, az alkoholtól teljesen eltérő mechanizmusú LSD, azaz lizergsav-dietilamid. Az ezáltal keltett - s a delirium tremenses hallucinációkhoz igen hasonló - tévképzetek olykor olyannyira valóságosnak tűnhetnek, hogy mint a leggyakrabban emlegetik, a fogyasztó elhívén, hogy képes repülni, mondjuk kilép az ablakon. A tripnek, magyarul utazásnak nevezett LSD-mámor pontos hatásmechanizmusának háttere mindazonáltal máig feltáratlan. Annyi bizonyos csak, hogy ez a szer is az agyi ingerületátvitelt zavarja meg, ám az eredmény nem feldobottság, jókedv, vagy bódulat, hanem egyfajta belső, hallucinációkkal, víziókkal tarkított, az arra fogékonyaknál horrorisztikus momentumokat sem nélkülöző fantasztikus tudatalatti utazás. Stanislav Grof LSD-pszichoterápia című, először 1980-ban megjelent könyvében írja, hogy a lizergsav "manifesztálja, érzékelhetővé teszi a látens pszichológiai folyamatokat". Nem véletlen, hogy az LSD-hez hasonló hatással rendelkező, különböző sámángombákat és -kaktuszokat fogyasztó kultúrákban ezek használatát szigorú beavatási rítusok szabályozták, s komoly évekig tartó - ma analízisnek nevezett - tanulási folyamat előzte meg.

A felsorolt összes legális és illegális drog működtette örömszerző mechanizmus mögött ott a pszichés függés. Ez azt jelenti, hogy a szervezet, a sejtek még nem kívánják ugyan az "anyagot", ám az egyén folyamatos késztetést érez a szerhasználatra. Iszik bánatában, iszik örömében, s iszik az unalom ellen. Kokaint vagy speedet "szippant" a munkához, a szórakozáshoz, vagy csak úgy, "mert jó". Füvet vagy hasist szív reggel-délben-este, illetve ópiumot, heroint használ például az elalváshoz. A droghasználatból tehát - és ez érvényes valamennyi fajtájára - életforma lesz, a valódi örömök helyét a pótszer veszi át. Az alkoholisták, illetve a heroinisták esetében gyakran végzetes kimenetelű különbség pedig legfeljebb annyi - állítják az addiktológusok -, hogy a mértéktelenül fogyasztott alkohol a megfelelően ellenálló szervezettel nyolc-tíz éven belül viszi végig mindezt, a vele leginkább összevethető heroin pedig három-négy év alatt végez használójával.

Vajna Tamás

olvasói levél

HVG - XX/50. - 1998. december 19.

Ez tiltva, az tűrve című cikkükre (HVG, 1998. december 12.) reagálva nem hagyhatom kiegészítés, itt-ott helyreigazítás nélkül a nevemre is hivatkozó írást. A cikk felteszi a kérdést, vajon miért nem büntetjük az alkoholizálást, miért legális egy 800 ezer embert érintő drog fogyasztása? A kérdésben szerintem ott bujkál a fordítottja is, hogy akkor miért nem legális az alig 100 ezer embert érintő - a cikkíró szerint kevésbé veszélyes - drogfogyasztás is. Kezdjük az alkohollal. Az alkohol természetes anyag, a növény- és terményevő állatok szervezetében és a gyümölcsöt fogyasztó kisgyermek és felnőtt szervezetében is megjelenik. Kulturált fogyasztása szebbé teszi ünnepeinket, jobbá emésztésünket, keringésünket. Kis dózisban fogyasztva a szervezet károsodása nem következik be. Tévesen jelent meg Vajna úr cikkében: a (károsodás nélkül fogyasztható) napi dózis ugyanis nőknek 20 gramm/nap, férfiaknak 40 gramm/nap. A nők szervezete ugyanis kevésbé toleráns. A mértéktelen, kontrollvesztett ivás hatására hamar kialakul a függőség. Az alkoholfogyasztás, kipróbálás először 16-17 éves korban kezdődik, míg a betegség teljes kifejlődése 35-45 éves korban várható. A drogfogyasztás viszont már 12-13 éves korban kezdődik és ha rendszeressé válik, összesen 60 adag elfogyasztása után kialakul a függőség. Ez heti egyszeri fogyasztás mellett egy év. Ha pedig egy héten többször is használja valaki, esetleg naponta vagy naponta többször, akkor néhány hónap elegendő a függőséghez. A Cannabis Sativa vagy kender esetében a fizikai függés csak kis mértékben, a pszichológiai függés viszont nagyon hamar kialakul. Hosszabb távú (több hónapos) rendszeres fogyasztása esetén viszont már koordinációs zavar, egyensúlyzavar, izomtónus-csökkenés, ájulással járó vérnyomáscsökkenés is bekövetkezhet. Képzeljük el, milyen veszélyeket rejt ez mondjuk autóvezetés esetén! Az ártalmatlannak hitt marihuána-cigaretta ezen kívül felvezető drog, mely mellett vagy után gyakran használnak a fiatalok úgynevezett recreatiós (újraépítő) drogokat, mely elnevezésben is a naiv fogyasztó félrevezetése, manipulálása rejlik. Ezek az úgynevezett diszkódrogok (amfetamin-, metamfetamin-származékok: extasy, speed), pörgető szerek hatására átmenetileg képességeink kitágulását éljük meg, azonban könnyen agyi embóliát vagy infarktust okozhatnak. Késleltetett hatásként még évekkel a metamfetamin-származékok szedésének abbahagyása után is bekövetkezhet agy- vagy szívhalál. A drogtörvény szigorítása azért szükségszerű, mert a hatályos törvényben a halálos dózis tízszerese még a fogyasztó magatartást jellemezte, így a terápiába csak a súlyos esetek kerültek. Az alkalmi fogyasztók, ha jó családi háttérből jönnek, esetleg le tudnak állni, de aki a drogtól várja a szeretet, a barátság, az elfogadás, a jó közérzet, a siker megoldását, az könnyen válik életmódprogramként fogyasztó fiatallá. Ne felejtsük el, hogy ezek a gyerekek még a kreatív korszak és a reprodukciós kor előtt vannak.

Sineger Eleonóra
(Budapest, pszichiáter, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke)

olvasói levél

HVG - XX/51-52. - 1998. december 26.

Drogmámor, alkoholmámor címmel izgalmas cikkben elemezték az alkohol és a drogok közti hasonlóságokat és különbségeket (HVG, 1998. december 12.). A kérdésfelvetés érdekes, ám a végkövetkeztetéssel, miszerint az alkohol ártalmasabb, mint a többi kábítószer, nem lehet egyetérteni. A cikk úgy tünteti fel a drogokat, mintha azok az alkoholnál kisebb károsodást okoznának. Az alkoholról egyébként közismert, hogy 5-15 évi kitartó és rendszeres ivás vezet függőséghez. A kokainnál, amfetaminnál ezzel szemben elég egy-két hónap, a heroinnál pedig két hét. Ennek ellenére az alkoholt és a heroint szinte szinonimaszerűen említi a cikk, s ennek megfelelően ír azok megvonási szindrómájáról is. Sőt, ehhez még hozzáteszi azt is, hogy a heroinista másfélhetes szenvedés után tisztává válhat, ezzel szemben az idült alkoholistánál jön a következő fázis, a delírium tremens, amelynek beállta után a beteg maga ellen is fordulhat, sőt közveszélyessé is válhat. A következtetés, amelyet mindezek alapján bárki levonhat: az alkohol károsabb a heroinnál. Nos, az írás ott torzít, hogy miközben az alkoholt fogyasztóknak legfeljebb 3-4 százaléka lesz alkoholfüggő, addig a heroinnal kísérletezők esetében ez az arány néhány próbálkozás után lényegében 100 százalék. S míg az alkoholfüggő két-három nap alatt többnyire le tud állni, a heroinista például erre szinte sohasem képes, olyan hatalmas a heroin-, illetve morfiumfüggőségi potenciálja.

Haraszti László
(Budapest, pszichiáter)

olvasói levél

HVG - XX/51-52. - 1998. december 26.

Drogmámor, alkoholmámor című cikkük kapcsán valóban érdemes elgondolkozni azon, miért is került le napirendről az egész mai magyar társadalmat érintő alkoholizmus kérdése. A tiltott drogok élvezetének multikulturális divatja, s a különböző szerek használatának veszélye valóban égető problémát jelent szerte a világon, ám ez még nem csökkenti az alkoholizmusból fakadó veszélyek (családok szétesése, egzisztenciák tönkremenetele, egyéni, kisközösségi tragédiák, erőszakos bűncselekmények) orvoslásának szükségességét. Az is biztos, hogy a démonizálás, a valós tények eltitkolása, megkerülése vagy elkendőzése mindkét esetben iszonyatos károkat okoz. Tudni kell ugyanis, az alkoholra az alkalmi fogyasztók töredéke szokik csak rá, s lesz szeszfüggő. Ugyanez a helyzet azonban a különböző drogokkal is - kivéve az olyan szereket, amelyeknél nincs úgynevezett addikciós rizikó. A társadalomra - a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján - kizárólag a függők, vagyis a problémás drogfogyasztók (s az alkohol is drog) jelentenek valamifajta veszélyt: ők terhelik meg a társadalombiztosítás büdzséjét, őket "kell" gyógyulásukig kezeltetnie vagy eltartatnia a "józan" többségnek. Ráadásul a drog kriminalizálása miatt kényszerülnek a drogfüggő betegek az úgynevezett beszerzési bűnözésre (áruházi lopás, autótolvajlás) is. Az európai és amerikai társadalmakban többnyire üldözött szenvedélyük tárgyát, azaz magát a drogot a fogyasztók ugyanis csak a hihetetlen haszonkulccsal dolgozó feketepiacról szerezhetik be, ellentétben az alkohollal, amit állami adókkal terhelt kocsmákban árulnak. Ahol azonban, mint például Németországban, Hollandiában, Dániában, Angliában a kormányok mindezt felismerték, ott a rászorulók terápiája korrekt, s a potenciális érintetteket hiteles információkkal látják el. A fiatalok így nem a börtöntől, hanem a herointól félnek. S nagyon jól tudják, hogy ha használnak is valamilyen tudatbefolyásoló szert, annak mik a rövid és hosszú távú káros fizikai vagy/és pszichés következményei. Ezekben az országokban (ahol egyébként a közeljövőben felülvizsgálni szándékozott nemzetközi egyezmények alapján szintén büntetik a drogkereskedelmet) felnőttnek tartják a választópolgárokat, és a fiatalságot is arra nevelik, hogy a legjobb kontroll az önkontroll.

Szabó György
(Budapest, pszichiáter)

© HVG, 1998

A HVG honlapja